Ez a doki bácsi, Krisztián, a szívem csücske. Igen, egy cica ilyet is tud mondani, nem utáljuk ám mindig az orvosokat. Alapvetően értjük, hogy segíteni akarnak. Ami borzalmas, az az, hogy oda kell menni hozzájuk, az utazás pedig nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaink közé úgy általában. De erről majd máskor írok.

A lényeg, hogy ezt a dokit kifejezetten kedvelem. Ő olyan fajta ember, akinek a kezében biztonságban érzem magam. Sőt, amikor épp sikerült megnyugodnom az utazás borzalmaitól, és nem paráztam a vizsgálóasztalon, akkor még össze is dugta velem az arcát, és azt monda: “milyen jó kis tigrises orrom van” 🙂

Volt olyan alkalom is, amikor a gazdim megkönyörült rajtam, és nem cipelt el a rendelőbe, hanem kihívta hozzám. Na, így már mindjárt más volt a helyzet, hiszen otthon mégis jobb az ilyesmin túlesni. Krisztián valahogy nem volt zavaró tényező a területemen, és ez jó érzés volt. Még ki is kísértem a kapuhoz mikor elment, ő pedig integetett nekem.

Ritkán találkozunk, így gondolom, hogy a nyűgjeimet eredményesen gyógyítja. Azért ez sem egy utolsó szempont. Ajánlom minden cicatársamnak 🙂

Hogy hol is találod Krisztiánt? Ha ide kattintasz, akkor megtudsz minden infót!

Hozzászólás Facebook felhasználóként